 Hazánkban több mint 200.000 diák vállal alkalmi munkát. Az egyes munkakörökre hatalmas a túljelentkezés - Budapesten sokszor tízszeres-, így a bejutás nem egyszerű. Előnyt élveznek azok, akik év közben is dolgoznak, így első körben övék a lehetőség. Az új törvényi módosítás kapcsán a diákmunka több aspektusból is vizsgálat alá került, a homályos foltok tisztázódtak, a diákok nagyobb védelmet élvezhetnek. Forrás: sikeres.hu
A diákok többsége iskolaszövetkezeteken keresztül keres magának munkát nyári időszakban. Kevesebben vannak azok, akik ismerősökön keresztül vagy egyéni munkavállalóként próbálnak a szünidőben elhelyezkedni és pénzt gyűjteni tanulmányaikra, szórakozásra vagy nyaralásra. A több százezer munkát vállaló fiatal bizonyítja, hogy az iskolaszövetkezeteknek és a diákmunkának meghatározó szerep jut a munkaerőpiacon, így az áprilisban életbe lépett jogszabály-módosítás már szükséges volt ahhoz, hogy a homályos foltok tisztázódjanak e tekintetben. A legfontosabb módosításnak az tekinthető, hogy a szövetkezeten keresztül történő munkavégzés nem minősül a továbbiakban munkaerő kölcsönzésnek. Az is tisztázódott, hogy az ilyen jellegű munkák végzésénél a szerződés csak határozott idejű lehet, illetve hogy a szabadságra vonatkozó szabályokat nem szükséges alkalmazni. A tapasztalatok szerint mind a mikro-, kis- és középvállalkozások, mind a nagy multinacionális cégek keresik a fiatal munkaerőt. Az ok egyszerű: megéri. A napi néhány órás munkát igénylő tevékenységeknél kielégítőbb diákokat alkalmazni, hiszen a felnőtt munkavállalók többsége teljes állásban szeretne elhelyezkedni. Mindemellett a hallgatói jogviszony miatt az ilyen munkavégzésre más szabályok vonatkoznak. Egyedi mérlegelés kérdése persze, hogy milyen foglalkoztatási formában éri meg leginkább az olcsóbb és időszakos munkaerő alkalmazása. A legnépszerűbb diákmunkák közé tartozik az árufeltöltés, a gyorséttermi munkák, de a különböző promóciós és irodai kisegítő tevékenységek is előkelő helyen szerepelnek. Amit a diákok alkalmazása során tudni érdemes: - 15 éves kortól vállalhatnak a tanulók munkát, ha nappali képzésben vesznek részt, ehhez azonban a szülők vagy törvényes képviselők írásos beleegyezése szükséges, amit a munkaadónak le kell adni.
- 16 év felett szülői engedély már nem szükséges, így a diákok részt vehetnek a munkaerőpiacon, ha nappali tagozatos tanulmányokat folytatnak közép- vagy felsőoktatási intézményben.
- A munkavégzéshez szükséges a TAJ- és az adókártya. Ez utóbbival ha még nem rendelkezik a diák, akkor a munkaszerződés megkötése előtt igényelni kell. Ezt bármelyik APEH kirendeltségen megteheti egy formanyomtatvány kitöltésével.
- Munkaszerződést minden esetben érdemes és kell kötni, amiben pontosan fel van tüntetve, hogy ki a munkaadó, milyen munkát kell végezni és azt mennyiért. Ez mindkét felet megvédi az esetleges vitás helyzeteknél.
- A diákmunka után is kell adót fizetni a munkaszerződésben foglalt bér után. A szövetkezeti tagság útján alkalmazott diák után a szervezet intézi a bevallást. Csak annak kell saját magának intézni adóbevallását, aki önállóan jelenik meg a munkaerőpiacon.
Forrás: sikeres.hu
|